A szilimarin (SM) klinikai hatékonyságot mutat májsérülések, cirrhosis és krónikus hepatitis kezelésében. Korlátozott vízoldhatósága és alacsony biológiai hozzáférhetősége azonban gátolja terápiás potenciálját. A tanulmány elsődleges célja a négy különböző SM szolubilizációs rendszer in vitro és in vivo jellemzőinek összehasonlítása volt, nevezetesen az SM szilárd diszperzió (SM-SD), SM foszfolipid komplex (SM-PC), SM.szulfobutil-éter- -ciklodextrinzárványkomplexum (SM-SBE- -CDIC) és az SM önmikroemulgeáló gyógyszeradagoló rendszer (SM-SMEDDS), hogy további betekintést nyújtsanak az SM oldhatóságának és biológiai hozzáférhetőségének fokozására szolgáló potenciáljukba. Az SM-SD, SM-PC és SM-SBE- kialakulása A CDIC-t pásztázó elektronmikroszkóppal (SEM), Fourier-transzformációs infravörös spektroszkópiával (FTIR) és porröntgendiffraktometriás (PXRD) technikákkal alaposan jellemezték, hogy elemezzék a mikroszkopikus szerkezetükben, molekulaszerkezetükben és kristályos állapotukban bekövetkező változásokat. Az SM-SMEDDS részecskemérete és polidiszperzitási indexe (PDI) 71,6 ± 1,57 nm, illetve 0,13 ± 0.03 volt. Az SM-SMEDDS önemulgeáló ideje 3.0 ± 0,3 perc volt. Az SM-SMEDDS jobb in vitro oldódási sebességet mutatott, és a legmagasabb relatív biológiai hozzáférhetőséget mutatta a tiszta SM, SM-SD, SM-PC, SM-SBE-hez képest. -CDIC és Legalon®. Következésképpen az SMEDDS ígéretesnek bizonyul az orálisan beadott SM gyógyszerbejuttató rendszereként, amely fokozott oldhatóságot és biológiai hozzáférhetőséget kínál.
A szilárd diszperziókhoz és a foszfoipid komplementekhez hasonlóan az SBE- A -CD komplex több mint kétszeresére javította a biológiai hozzáférhetőséget a tiszta gyógyszerhez képest.
